Találkozó Vassulával a milánói Carcano Színházban (1997. április 19.)

Kedves barátaim és testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Kedves Vassula!

A Hittani Kongregáció (régebbi nevén a Szent Officium) múlt év decemberi, második nyilatkozatát követően arra kaptam felkérést, hogy mindazon híveknek, akik katolikusok és hűségesek az Egyházhoz, ahogy remélem, ti is azok vagytok, világossá tegyem a lelkiismereti hozzáállását.

Mindazok, akik engem és írásaimat ismerik, tudják, hogy katolikus vagyok, hogy pap vagyok, méghozzá egy jezsuita, aki nagyon is hűséges az Egyházhoz, aki szereti és védelmezi az Egyházat - sokak szerint néha túlzottan is. Biztosan tudom, hogy a Hittani Kongregáció ténylegesen egy „sacrum officium” (szent hivatal), egy megszentelt és szent szolgálat, amely szükséges az Egyház számára és amely jogosan illeti meg az Egyházat és a híveket egyaránt. A Szent Hivatal megnyilatkozásai hivatalos nyilatkozatoknak számítanak, amelyek lehetnek rendkívüliek, ünnepiek vagy egyszerű hétköznapi bejelentések is, ez utóbbiak pedig lehetnek személyes vagy univerzális jellegűek. A jelen esetben egy hétköznapi, személyes megnyilatkozásról van szó. Mindannyian, különösen mi papok jól tudjuk, hogy amikor hétköznapi, személyes eseteket érint, akkor a hivatal tévedhet. Ezt mindenki tudja. A Kongregáció saját maga is jól tudja ezt, Ratzinger bíborossal az élen. A tévedés lehetséges. Semmi sem csalhatatlan és semmi sem végleges ebben a szent szolgálatban. Szinte törvényszerű, hogy a Kongregáció téved.

Például akkor is tévedett, amikor kijelentette, hogy Pio atya karizmái és stigmái hamisak, amelyek csak a betegség és a fantázia szüleményeként jelentkeztek (1920-22). Tévedett, amikor Faustina Kowalska nővér karizmáit hamisnak minősítette - azóta ezt a lengyel apácát boldoggá avatták. Egyszóval, a Szent Officium képes a tévedésre. Ez csak két példa volt a XX. századból. Van egy harmadik példa is ebből a századból, és több más az előzőekből, de ezek mégis olyan kivételek, amelyek erősítik a szabályt, hiszen az esetek döntő többségében a hivatal nem téved. Így a jelen esetben is tévedhetett, és ezt ott is tudják.

Mit is mond a nyilatkozat Vassula Rydennel kapcsolatban? Nem óvintézkedésről van szó, hanem inkább egy információról, amely miután lerögzít néhány motivációt, arra hívja fel a hívők figyelmét, hogy ne higgyenek abban, hogy bármi természetfeletti is lenne Vassula Rydenben, és hogy nem Isten az, aki ír, beszél, diktál és megjelenik egyenesen rajta keresztül. Ismétlem, ez csak egy információközlés, egy felhívás. A felhívás pedig, mint például a Szentírásban a szüzességre, a szegénységre és az engedelmességre szóló felhívás, olyan dolog, amelyet szabadon elfogadhatunk vagy elutasíthatunk. A lelkiismeretünk szabadon választhat.

Vassulát és karizmáit tekintve is hasonló a helyzet, szabadon hihetünk abban, hogy Jézus benne lakik, hogy ír és szól hozzá és általa. Tovább megyek és azt állítom, hogy ez a nyilatkozat nem csak ellene szól egy bizonyos szemszögből, hanem egy kissé mellette is kiáll, amikor elismeri, hogy vannak pozitív értékek az üzenetekben és a próféciákban. Azt is kijelenti a nyilatkozat, hogy Vassula további írásaiban nem lelhetők fel a korábban felsorolt tévedések. Ezt akkor jelentették ki, amikor az első öt kötet a nyilatkozatot 15 hónappal megelőzően már megjelent, bár a Szent Officium csak a későbbi köteteket látta és megállapította, hogy azokban nincsenek tévedések, mert ha lennének, akkor azokat bizonyosan felsorolná. Ezért a Szent Officiummal egyetértésben megállapíthatjuk, hogy a negyediktől a nyolcadik kötetig terjedő üzenetekben nincsenek tévedések, azaz minden helyénvaló.

Következésképpen, a Szent Offícium nyilatkozatából kiindulva, az üzenetek pozitív tartalma (ezt vallási, lelki és erkölcsi szempontból egyaránt értem) jóval nagyobb, mint a negatív oldal. Az állásfoglalás tovább haladva azt is kimondja, hogy a negatív rész, ezalatt a tévedéseket értve, olyan jellegű, hogy az egész Vassula-jelenséget negatívvá teszi. Ebből következik az a felszólítás, hogy ne higgyünk benne.

Akkor most mondanék valamit. Milánóban, 40 éven át többek között filozófiát is tanítottam és a filozófiai logikára specializálódtam. Az érvelés témakörében három könyvem is megjelent és ez alapján a következőképpen gondolkodom: amennyiben a Hittani Kongregáció egy egyszerű felszólítást kívánt közé tenni azért, hogy a hívekkel tudassa az üzenetek negatívumait, akkor ebből logikailag azt következtetem, hogy ezek a negatívumok igencsak halványak; jelentéktelenek; törékenyek, mert máskülönben az illetékesek egy egyenes tiltást fogalmaztak volna meg. Ezért, ha ezek a negatívumok, amelyekről mi is tudomást szereztünk, ennyire gyengék, akkor a mögöttük álló érvelés is gyenge lábakon áll. A tévedések, egyenként és összességükben is nagyon halványak. (Most nincs arra idő, hogy kifejtsem e gyenge lábon álló érvelés részleteit, de ha valaki veszi a fáradságot, és elolvassa az Igaz Élet Istenben 8. kötetének harmadik bevezetését, akkor fel fogja fedezni azoknak a motivációknak egyfajta elemzését, amelyeket a Vassulát ellenzők hangoztatnak).

Tehát, amennyiben az érvelés gyönge és a figyelmeztetés alapjául szolgáló negatívumok is elhanyagolhatók, akkor annak a lelkiismereti nyomásnak a súlya, amely azokra hat, akik nem akarják tartani magukat a hivatalos felszólításhoz (és ezek közé tartozom én is), ugyancsak gyengécske. Akkor most megkérdezem, és bizonyára ti is felteszitek a kérdést: vajon az-e a tökéletesebb magatartás, hogy elfogadjuk a felszólítást, vagy hogy elvetjük azt; vajon azzal dicsőítjük-e meg jobban Istent, hogy elfogadjuk; vajon Ő elégedettebb lesz-e attól, hogy a figyelmeztetéshez tartjuk magunkat? Nos, a válasz a következő lehet: olyan ez, mint az Örömhír ajánlásai a szegénységre, szüzességre és engedelmességre, amelyek ugyancsak Istentől származnak. A meghívás is egy ajánlás; amennyiben az ajánlás elutasítása mellett döntesz, egyáltalán nem követed el a legapróbb bűnt sem.

Így tehát mindenki megkérdezheti magától, hogy akkor cselekszik-e helyesen, ha elfogadja vagy ha elutasítja a felhívást. Úgy gondolom, az a legjobb, ha az emberek többsége nem tesz szerzetesi fogadalmat, mivel erre nincs felkészülve. Ráadásul, a legtöbb ember nem is képes ilyen fogadalmat tenni, mert képtelen követni Jézusnak ezeket az ajánlásait - tudniillik a családos emberekről van szó. Nos, mindezt tekintetbe véve saját magamról is megállapíthatom, hogy egy bizonyos értelemben én is házas ember vagyok. Ez az, amiért töretlenül hiszek Vassulának. Tökéletesen meggyőződtem arról, hogy nem lehet ő a szerzője ezeknek a csodálatos üzeneteknek, mivel ezeket csakis Jézus (az Isten) és Mária írhatták Vassulán keresztül, hogy közhírré tegyék mondanivalójukat a világnak. A Vassulában lezajló állandó párbeszéd valódi. Ebben egészen biztos vagyok. Azért mondom ezt ennyire meggyőződésből, mivel Vassula könyveit évekig tanulmányoztam.

Aztán 1995-ben, az Avveniere című olasz katolikus napilap, amelynek egyik tudósítója vagyok, felkért, hogy védjem meg Vassulát a Dermine atya által írt elítélő hangnemű cikktől. Válaszomat az Avveniere leközölte, majd ezt követően az Igaz Élet Istenben üzenet olasz kiadója hivatalosan is felkért, hogy tanulmányozzam Vassulát és írjak róla egy könyvet. Egy teljes évig tanulmányoztam az esetet, és arra a következtetésre jutottam, hogy Vassula karizmája tökéletesen hiteles. A kézzelfogható igazsággal szemben pedig semmilyen más engedelmesség nem értelmezhető.

Ignacio de Loyola

Az engedelmességről szóló híres leveleiben, Loyolai Szent Ignác (aki talán az Egyház iránti engedelmesség legnagyobb tanítómestere) azt mondja, hogy a kézzelfogható igazsággal szemben senki sem lehet máshoz engedelmes, mert ebben az esetben az engedelmesség szembe megy az igazsággal. Most talán azt kérdezitek magatoktól: vajon meggyőződtetek-e ti is erről az igazságról? Nos, ez attól függ, hogy a Vassulát olvasók mennyire győződnek meg arról az igazságról, amelyet az üzeneteket olvasva, az azokból származó felelősségtudattal és intelligenciával saját maguk is beláthatnak. Ez csakis az egyes embertől függ. Azt hiszem, és remélem, hogy az intelligens és felelősségteljes emberek nagyobbik része, akik Vassulát olvassák, képesek megérteni ezt a kézzelfogható igazságot.

A Hittani Kongregáció megnyilatkozásában ráadásul a leghalványabb megjegyzés sincs arra nézve, hogy ne hívhatnánk meg Vassulát magunkhoz, következésképpen meghívhatjuk és meghallgathatjuk őt, sőt imádkozhatunk is vele. Arról sem szól a nyilatkozat, hogy a Vassulát érintő információk továbbadását meg kellene akadályoznunk. Így tehát szabadon szerezhetünk be és adhatunk tovább róla szóló információkat. Mivel pedig ezzel kapcsolatban tényleg semmiféle tiltás nincs, ezért, amint láthatjátok, a könyveit változatlanul kiadják. A könyvekhez és a tőle származó írásokhoz tartozó bevezetőket egy katolikus könyvkiadó írja, amely a Szent Szív Papjai nevű közösséghez tartozik. Bármilyen információ, amely a sajtón, a televízión, a rádión vagy bármilyen más médián keresztül jelenik meg, törvényes. Ez mind törvényes. Most így állnak a dolgok.

Van még egy dolog, amit tekintetbe kell venni: a Kongregáció felhívása, vagyis inkább felszólítása, amely a világ püspökeihez szól. Vassula jó néhány helyen megfordul a világon, mivel mindenfelől kapja a meghívásokat. Nem azért megy, hogy saját magát mutogassa. Sőt, azt kell mondanom, hogy egyáltalán nem szeret a figyelem középpontjában lenni. Emlékszem egy olyan beszélgetésére az őrangyalával, amely során a következőket mondta: „Őrangyalom, te tudod, hogy nem szeretek a központban lenni.” Vassula csakis azért szerepel, mert ez a feladata, mert Jézus akarja így, ő pedig teljesen biztos abban, hogy ez Jézus akarata. Nagyon sokba kerül az neki, hogy ennyit utazik, de Jézus így rendelkezett, ő pedig teszi a dolgát. Van tehát egy felszólítás a világ katolikus püspökeihez, hogy annak megfelelően viselkedjenek. Ez a dolog tehát rájuk tartozik: rajtuk áll, hogy hogyan döntenek. A dolgok logikájából következik azonban az a megállapításom, hogy a püspökök döntései nem mehetnek túl a Szent Officium által megszabott határon. Ez azt jelenti, hogy nem tehetnek többet, minthogy közvetítik a hivatalos álláspontot, ami még meghagyja a hívek szabadságát.

Van még egy utolsó dolog, amit meg kell említeni. Ez olyasvalami, ami okot ad az örömre és a hálaadásra. A nyilatkozat azt mondja, hogy ezek az üzenetek, ezek a párbeszédek, Isten életének ez a költeménye, az Istenben való igaz élet megnyilatkozása, mind „kizárólag egy asszony magánelmélkedései.” A szavaknak ezzel a választékával, a Szent Officiumnak ezzel a hivatalos értelmezésével, minden más értelmezés ki van zárva, vagy meg van semmisítve, és különösen két olyan értelmezésre igaz ez, amelyek közül az egyik ezt az egész prófétikus jelenséget az ördögnek, míg a másik a tudalattinak tulajdonítja. Így például az is ki van zárva, amit Dermine atya állít Vassulával kapcsolatban a Radio Maria adásaiban - igen, „a szent Rádió Maria” adásaiban, amely jelen esetben nem is olyan szent. A pszichológusok a megmondhatói, hogy ha ez így lenne, akkor Vassula a skizofrénia szörnyű fázisában szenvedne, és az elméje súlyosan beteg lenne. Azonban azok, akik csak egy kicsit is ismerik őt, tudják, hogy itt nem erről az esetről van szó. Így azzal, hogy a Kongregáció nyilatkozata azt mondja, hogy a jelenség teljesen Vassulának tulajdonítható, kizárja annak lehetőségét, hogy vagy az ördögnek vagy a tudatalattinak lenne ebben szerepe. Köztudott, hogy az első öt évben Vassulának magának is kételyei voltak afelől, hogy nem-e az ördögtől vagy a tudatalattijából származnak az üzenetek. Immár kezünkben van a Szent Officium nyilatkozata, amely megerősíti azt a tényt, hogy sem az ördögtől sem pedig a tudatalattiból nem származhat ez a jelenség.

Köszönettel tartozunk a Szent Hivatalnak ezért a pontosításért. Köszönjük.

(Forrás szöveg: http://www.tlig.org/it/itpro3.html)