2024. április 20. szombat
Kapcsolat |  Térkép oldal |  Keresd
Kezdőlap » Gyakran feltett kérdések » A Hittani Kongregáció válasza
Robert Hughes atya tollából, S.M. (Mariológus)
Vassula Ryden

Egy II János Pál pápánál tett látogatás alkalmával Vassula Ryden átadta neki írásainak teljes kollekcióját különböző nyelveken, köztük lengyelül is. Később Sedano bíboros, államtitkár beszámolt arról, hogy a pápa ’nagy érdeklődéssel’ olvassa az írásokat.

Franjo Kuharic bíboros

Franjo Kuharic bíboros, Zágráb érseke, szintén fogadta Vassulát magánkihallgatáson, amely több mint egy órán át tartott. Ennek befejeztével a bíboros így szólt hozzá: "Ön olyan mint Szent Pál ... a teljes igazságot nyilatkoztatja ki ..." És kétszeresen is megáldotta Vassulát: "Megáldom önt és a küldetését". Majd pedig hozzátette: "Ez egy magánkinyilatkoztatás és mi hozzájárulunk ahhoz, hogy beszéljen, mert amit mond, az összhangban van az evangéliumi igazsággal".

Frane Franic érsek

Frane Franic érsek, a Püspökök Teológiai Bizottságának elnöke volt Jugoszláviában, erősen Vassula védelmére kelt egy Olaszországban tartott konferencián. Egy "csodának" nevezte őt. Majd így folytatta: "Az ő üzenetei élők és valódiak ... Ezek az üzenetek hozzásegítenek minket Jézus evangéliumi üzeneteinek jobb megértéséhez ... Nekem úgy tűnik, hogy Vassula fő karizmája az, hogy megmutassa az egységes isteni kinyilatkoztatás tisztaságát".

Főpapok és püspökök világszerte hosszú sora invitálta meg Vassulát személyes levélben, miként Posada bíboros (Guadelajara, Mexico) is, aki meggyilkolása előtt meghívta őt előadást tartani székesegyházában. Akárcsak Kaliforniából John Quinn püspök, Sacramento volt püspöke, és Donald Montrose püspök Stocktonból. És még számos püspök Afrikából és Dél Amerikából. Nyolc érsek és püspök Braziliában (a bíboros részt akart venni, de megbetegedett) fogadta őt lelkesen, ahol Vassula igen nagy, 20 000 fős hallgatóság előtt szólt. Ezek a püspökök személyes találkozókat is kértek tőle, elnököltek találkozókon, ahol ő beszélt, vagy misét celebráltak, amelynek során a szentbeszédben olvasásra és szemlélődésre ajánlották írásait. Lefotóztatták magukat vele, és megáldották a küldetését.

Michael O’Carroll atya

Vassulát védelmébe vette számos vezető katolikus teológus világszerte: Michael O’Carroll atya C.SS.P., Vassula lelkivezetője (Irország), Ljudevit Rupcic atya O.F.M. (Svájc), Christian Curty atya O.F.M. (Franciaország), Ovila Melancon atya S.J. (Kanada), Michael Kaszowski atya (Lengyelország), Bianchi atya (Olaszország), Ed O’Connor atya C.S.C. (Notre Dame, Indiana USA), Robert Faricy atya S.J. (Gregorian University, Róma) és sokan mások.

René Laurentin atya

Fr. Rene Laurentin (Franciaország), a második Vatikáni Zsinat szakértője egyike a világ legkiválóbb mariológusainak, és aki a jelenések/lokúciók terén a legszélesebb tapasztalatokkal rendelkezik, egy egész könyvet írt Vassula védelmében, az írásainak hitelességéről és a tanításának hibátlanságáról: Amikor Isten ad egy Jelet címmel. (itt olvasható egy kivonata)

Vassulát a keleti egyházban is ünnepelték. Igen fontos, hogy jó viszonyban van görög ortodox püspökével, Damakinos püspökkel. Számos keleti támogatója között találjuk David Sahagian érseket, Jeruzsálem örmény ortodox pátriárkáját; Vladimir Zielinski atyát, orosz ortodox teológust; Todor Sabev ortodox teológust és az Egyházak Világtanácsának (Genf) volt helyettes főtitkárát; Ion Bria atyát, ortodox teológust, "Megújulás az Egységért" vezetője az Egyházak Világtanácsából. És hozzáadjuk a listához a mi ukrán-görög szerzetes pap testvérünket Joseph-et. (Holy Transfiguration Monastery, Redwood Valley, CA.)

Ami igen lényeges, az a püspökök és teológusok száma, akik Vassulát támogató nyilatkozatot tettek, a Nyilatkozat megjelentetése óta. Magam is örömmel csatlakozom hozzájuk. Szeretném teljesen világosan kinyilvánítani, hogy a pápával vagyok és azokkal a bíborosokkal és teológusokkal, akik mély érdeklődéssel és a legnagyobb örömmel olvasták az üzeneteket, ezeket a bámulatos, rendkívüli jelentőségű és felbecsülhetetlen értékű kinyilatkoztatásokat, amelyek teljesen összhangban vannak a katolikus tanítással és a Szentírással, és amelyek olyan alapvető értékeket ünnepelnek, amelyek fontosak és kedvesek a mi katolikus hagyományainknak.

Életem egyik igen nagy kegyelme volt, hogy részt vehettem egy konferencián, amelyet Vassula Ryden és Michael O’Carroll atya CSSP. tartott, az Örökkévalóan Segítő Miasszonyunk Egyházban (Our lady of Perpetual Help Church) 1992 április 8-10 között itt Scottsdale-ben. Erre a tanulmányi esztendőre elhatároztam, hogy visszatérek az eredeti helyszínre és követem azt a különös kegyelmet. Elmélkedem az üzeneteken az Oltáriszentség előtt naponta több alkalommal is, a nap hátralevő részében pedig olvasom az üzeneteket és gondolkodom rajtuk. Ha el kell hagynom a várost, az üzenetek akkor is velem tartanak.

Soha nem fogom elfelejteni február első hetét 1994-ben, amikor Vassula végül is megerősítette jövetelét San Jose-ba március 26-28-ra. Rögtön elkezdtünk dolgozni egy röplapon, de mielőtt kinyomtathattuk volna, kevesebb mint egy hét alatt már lekötötték mind a 2000 jegyet. A rákövetkező rengeteg hívás alapján nyilvánvaló volt, hogy akár tízezer emberrel is számolhatunk, ha lenne erre alkalmas elérhető terem.

És eszembe jutott a görög ortodox asszony, aki 20 évig az egyházától távol volt, és könnyekben tört ki, amikor Vassula elkezdett beszélni, ezekkel a szavakkal: "Tudtam, hogy Isten szólt hozzám közvetlenül." És ki tudná elfelejteni a több mint két órán keresztül a levegőben lévő vörös rózsát a Szent Szív szobornál, amelyet Vassula helyezett Jézus láthatatlan kezébe. És Jézus külön üzenete a San Jose-i emberek számára: "Szívem a megbocsájtás és a szeretet végtelen kútja."

Miután Vassula előadta első beszédét Scottdaleben (1992), a szünetben az emberek megrohantak engem azt kérdezve: láttam-e Jézus arcát Vassula arca előtt. Sajnálatos módon, a jegyzeteléssel voltam elfoglalva, és ritkán néztem fel. De egy fogadás alkalmával, a hétvége vége felé, Vassula odajött hozzám, és ellátott javaslatokkal, hogy miképpen kommentáljam az üzeneteket korrekt módon. Mindegyik észrevétel egy javítás volt a már lejegyzett anyaggal kapcsolatosan, amelyet még nem is láthatott.

1993 január 18-án, a születésnapján Vassula az Oltáriszentség Katedrálisban (Sacramento, Kalifornia) tartott beszédet. Témája a Szent Szív, a Szentlélek és Isten az Atya volt. Amikor utána kisétáltam, három fehér galambot láttam a fejem felett körözni.

Azonban nem ezek a legfontosabb dolgok. Sem ezek az apró jelek, sem az üzenetek beteljesedett próféciái, sem a rajta lévő stigma jele, sem a szenvedés, amelyen rendszeresen keresztülmegy, sem természetfölötti karizmáinak sokfélesége és kiválósága. Hitelességének legfőbb jele az üzenetek által bekövetkező megtérésekben nyilvánul meg. Tanú vagyok erre a konferenciákon, amelyeken beszél, de legfőképpen mint lelki vezető találkozom sok emberrel, aki életet talált az üzenetekben, és egy mélyebb megtérést az Úrhoz.

A közlemény

A Közlemény vagy "figyelmeztetés" a svájci püspöki konferencia kérésére volt kibocsájtva, titkáruk Roland Trauffer, O.P. atya szerint.

  1. A Hittani Kongregáció állásfoglalását a legnagyobb tisztelettel kell fogadni - de nem tévedhetetlen.

      A Vatikán betiltotta az irgalmasság üzeneteinek terjesztését (1959-1978)
    1. Egy jó példa Faustina Kowalska nővér esete, akinek az Isteni Irgalmasságról szóló írásait betiltotta a Vatikán. (1959-1978). A tilalmat végül is feloldották, és a helyzet teljesen megváltozott, amikor II János Pál pápa Faustina Kowalskát 1993-ban boldoggá avatta.

    2. Andrew M. Deskur bíboros írta a következőket Faustina nővér naplójalengyel kiadásának előszavában.1981:


      1. A Hittani Kongregáció, helyesbítésében több mint két évvel ezelőtt (1978) visszavonta a Szentszék kifogásait és fenntartásait. A ’Közlemény’ visszavonása az Isteni Irgalmassággal kapcsolatos imádság megújulását hozta magával minden kontinensen ..."

      2. "Hasonlóképpen szükségszerű hangsúlyozni, hogy Karol Wojtyla bíboros, Krakkó egykori érseke, volt az, aki erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy elkezdődjön Faustina nővér boldoggáavatási eljárása ..."

      3. Azt is meg kell jegyezni, hogy II János Pál mint bíboros és Krakkó érseke, lelkiismeretének szavát követve elutasította Faustina nővér írásaival kapcsolatos tilalmat, és szüntelen erőfeszítéseivel elérte, hogy a Kongregáció felfüggesztette az elítélést.

      4. A történelem tele van efféle fordulatokkal.

  2. Ez a Közlemény egy előzetes vélemény és semmi esetre sem egy végső döntés.

    1. A Hittani Kongregáció jelenlegi eljárása alapvetően meghatározott VI Pál pápa motu proprio-ja által, (kibocsájtva 1965 Dec 7-én) Integrae Servandae (Megőrízve az épséget) címen. A követendő szabályok egyike e dokumentum szerint: "Amikor egy írás hitelességét vizsgáljuk, az nem ítélhető el anélkül, hogy a szerző először lehetőséget kapjon hogy kifejthesse álláspontját. " (ibid. n. 5). Ez a szabály bekerült az egyházi törvényekbe, bekötve közzétették. Sem Vassula Ryden, sem pedig lelki vezetője Michael O’Carroll, atya eddig erre lehetőséget nem kapott, ami jelzi, hogy egy hosszadalmas eljárás kezdetén vagyunk.

    2. Ahogy az Egyház nem ad ki végső állásfoglalást egy jelenéssel kapcsolatban amíg az teljesen le nem zárult, ugyanúgy nem hoz végső döntést egy könyvvel kapcsolatban, amíg az be nincs fejezve. XIV Benedek pápa kihangsúlyozta ezt a pontot a tiltott könyvek listájának bevezetésében: "Figyelmeztetünk, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy a korrekt döntés egy szerző megítélésével kapcsolatban csak a teljes könyv átolvasása után lehetséges.". Vassula Igaz Élet Istenben könyve még készülőben van, és a mai napig nem teljes.

  3. Ez a dokumentum egy párbeszéd kezdete és nem egy vita vége.

    1. A dialógusnak, ha az eljárás az egyházjognak megfelelően zajlik, Vassula Rydennel kell kezdődnie. Hogy ez a dialógus hogyan fog történni, ha a könyve még nincs befejezve, az érdekes kérdés. Kétségtelenül, az ő lelki vezetője, O’Carroll atya be lesz vonva a kezdeti szakaszban. O’Carroll atya kiváló teológus, egy ötrészes teológiai enciklopédia szerzője, a pápáéhoz nagyon hasonló érdeklődési körrel, akinek doktori értekezési témája a lelki élet volt.

    2. A Kongregációnak is találnia kell valami módot, hogy foglalkozzon világszerte azokkal a főpapokkal, akik Vassula védelmére keltek a Közlemény kibocsájtása óta.

    3. És akkor még ott vannak világszerte az ismert teológusok állásfoglalásai. A legfigyelemreméltóbb Laurentin atya könyve, Amikor Isten ad egy jelet, amely hatásosan válaszol minden a Közleményben elhangzott hitelvi ellenvetésre.

  4. Ez a Közlemény sok kérdést felnyit, ahelyett hogy lezárná a könyvet.

      a "Divino Afflante Spiritu" Enciklika
    1. A közleményben a következő állítást fogalmazták meg: "Ráadásul ki kell hangsúlyozni a gyanús jellegét (kiemelés tőlem) a módnak, ahogy ezek az állítólagos üzenetek érkeztek ..." Így ír 1943-ban XII Pius pápa Divino Afflante Spiritu enciklikájában, amely részben megpróbál igazi tudományosságot fejleszteni az Egyházban. Foglalkoztatja gondolatait ugyanaz a "gyanakvás", amely a Közleményban is fellelhető: "Az Egyház minden gyermeke tartsa elméjében, hogy a fáradozásokat ... munkásokat az Úr szőlőjében, nem csak méltányosan és igazságosan, de a legnagyobb nagylelkűséggel kell megítélni.Irtózni kell, attól a túlbuzgóságtól amelyik úgy képzeli, hogy minden új dolgot gyanakvással vagy szembenállással kell fogadni." (kiemelés tőlem).

    2. Egy másik ellenvetés: "... egy olyan Egyház eljövetele van megjósolva, amelyik egyfajta pánkeresztény közösség lenne ...". Vassula soha nem használja a pánkeresztény kifejezést az írásaiban. Amint Laurentin atya is rámutat, az ő állásfoglalása egyszerű: a pápa elismerése.

    3. Ismét egy másik: "... prófétai kijelentés van arról, hogy Isten tervez egy végső, dicsőséges közbeavatkozást, amely a Földön elindítja a béke korszakát ...". Ime itt vannak Miasszonyunk Fatimában elhangzott szavai (1917): "Végül Szeplőtelen Szívem győzni fog, Oroszország megtér, és béke lesz.".

    4. És még egy: "Ezenkívül rendszeresen szentségekhez járul a katolikus egyházban, habár görög ortodox vallású, nem kis meglepődést okozva ezzel az egyház különböző köreiben."

      1. Az új Egyházi törvény (C. 844#3): "Katolikus papok törvényesen kiszolgáltathatják a bűnbánat, az Eucharisztia szentségét és a betegek kenetét a keleti egyházak tagjainak, akik nincsenek teljes egységben a katolikus egyházzal, ha ők maguk kérik, és megfelelően felkészültek." Szó szerint idézve a 1993 Directory for Ecumenism (n. 125) amelyet a Főpapi Tanács adott ki a keresztény egység elősegítésére c.844#3.

      2. A Balamand nyilatkozatot egy közös nemzetközi bizottság adta ki Balamandban (Libanon) , amelyet a a Római Katolikus Egyház és az Ortodox Egyház közötti teológiai párbeszéd elősegítésére hoztak létre. Ez a nyilatkozat megerősítette a személyes szabadság elvét: "... a személy sérthetetlen szabadsága és kötelezettsége biztosítva marad, hogy lelkiismerete szavát kövesse ..." (n. 15)

  5. Ez a Nyilatkozat beteljesítése egy próféciának és nem csak egy dokumentum.

    1. 1991 január 18-iprófécia: "Eléjük állítalak téged, mint a visszautasítás jelét, mint az egység visszautasításának jelét ..." "Az én üzeneteim nélküled is elterjednek a maguk útján, de téged mindenfelől bántalmak fognak érni. Meg fogom engedni, hogy üldözőid tisztátalan keze megüssön téged, és nyíltan bántalmazzanak. Meg fogom engedni, hogy ellentmondjanak neked ... és úgy fognak rád támadni, mint a varjak, amint tönkreteszik a vetést. Szemükben te leszel a vesztes, mert szembetűnőek lesznek a rajtad ütött sebek."
      "E sebeket leányom az enyéim ütik rajtad, az én házamban. Káin követői sebesítenek meg téged. Meg fogom engedni nekik, hogy egy ártatlan gyermeket verjenek, de örömük gyászra fordul. Igen, vesztesnek látszol majd Vassula, de nem tüntem-e én is vesztesnek? Úgy látszott, mintha eltévesztettem volna küldetésemet. A világ szemében úgy tűnt, mintha én lettem volna minden idők legnagyobb vesztese. Jel vagy számukra, amely kérdéseket fakaszt, és vitákat kelt."
      "

    2. 1995 otóber 25-iüzenet: Miután a Nyilatkozat napvilágot látott, "...Látod miként válnak valóra jövendöléseim? Szívem virága, szemem lángja! A te küldetésed csak akkor lesz betöltve, amikor megengedem nekik, hogy keresztre feszítsenek téged. ... Mondottam, hogy az Atya az enyémhez hasonló utat jelölt ki számodra. ... Ma ahogy látod, az enyémek közül adott el téged valaki. Drágám, saját néped ártatlan vért árult el. A tieid közül szolgáltatott ki valaki a rómaiaknak, hogy ők ítéljenek el téged, és azután ... feszítsenek keresztre. Vassula őrizd meg az én hallgatásomat! (Nem védhetem meg magamat.) Elegen vannak tanúid, akik meg tudnak védeni. A hűségesek hűségesek maradnak. A te ruhád gyermekem, saját véredbe fog roskadni, és ez is azt fogja bizonyítani, hogy tőlem való vagy. Te erre születtél, és beleegyezésed gyönyörűségemre szolgál, mert szenvedésed által sokakat fogok megmenteni. A te gyötrelmed által világosságot hozok Egyházamba, és megújulást hívok létre Szentlelkemben, aki háromszorosan Szent.
      Vassiliki, nézz rám, a szemembe! ... Ha szeretsz, megígéred, hogy megbocsátasz nekik!
      "

Hogy válaszoljunk a Nyilatkozatra
  1. Újítsd meg hitedet. "Hiszek egy Istenben, Mindenható Atyában ...!" - mondjuk minden nap ... A gyakorlati életben ez azt jelenti, hogy Isten teljes mértékben ellenőrzése alatt tart mindent ezen a Földön, egészen a legapróbb részletekig. Istennek van egy terve korunk számára, és az Ő Akarata és Terve feltartóztathatatlanul megvalósul. Ő gyakran próbára teszi hitünket, amint azt tette Ábrahám esetében is. És időről időre emlékeztetnünk kell magunkat, hogy Ő görbe vonalakon is tud egyenesen írni. Figyelj ...

    1. "Nemzedéketek nagy hitehagyásában úgy üldözi Szentlelkemet, mint azelőtt sohasem..." (1992. július 7.) "Tudom, hogy a leginkább szembetűnő sebeket legjobb barátaim házában fogom kapni." (1993. április 16.) "Aki az én szolgám és az én házam népéhez tartozik, biztos lehet abban, hogy megtámadják..." (1992. június 5.) "Egyházam egyik része vakká vált racionális lelke miatt." (1994. május 31.)

    2. "Ne gondold, hogy a Magasságbeli nem tudja, miképpen vigye véghez tervét néped körében! ... Nagy művet viszek végbe, amelyet senki sem tud megakadályozni..." (1992. augusztus 26.) "Hadd tudja meg mindenki, hogy a Szent Isten parancsol mindennek." (1994. június 11.) "Elsöpörm mindazokat, akik eltorlaszolják az Utat az Isteni Szeretethez" (1987. december 21.) "Ne feledd, hogy én mindig elérem céljaimat." (1988. április 7.)

    3. "Már mondtam, de újra és újra ismétlem ezeket a nagyon fontos szavakat: ’Aki nem úgy fogadja Isten Országát, mint kisgyermek, az sohasem jut be oda’." (1988. május 16.) "Tudom, hogy juhaim, akik hozzám tartoznak, hallgatni fognak hangomra, és soha nem fognak elhagyni engem." (1993. március 17.) "Akinek van füle hallja meg, aki nem akarja hallani, ne hallja meg." (1991. március 10.) "Aki megtartja Szavamat, sohasem hal meg". (1992. május 6.)

  2. Imádkozz a Kongregáció tagjaiért. Szükségük van a Szentlélek világosságára, a megkülönböztetés bonyolult feladatához, különösen az üzenetek természetfölötti eredetének kényes és nehéz kérdésében. Az igazság és a méltányosság szerint tartozunk imádkozni értük, és ilymódon az egységért is munkálkodunk.

    1. "A Sátán sokakat megtéveszt, megtámadja azokat a kinyilatkoztatásokat és jelenéseket, amelyek tőlem valók ... A Sátán elszántan igyekszik összezavarni téged és igyekszik titeket egymás ellen uszítani." (1988. augusztus 20.) "Amíg saját útjukat járják, addig sötétségben marad értelmük és elidegenednek jeleimtől és csodáimtól. Amíg saját lelkükhöz folyamodnak, továbbra is keresztkérdéseket tesznek fel az igazság Szentlelkének anélkül, hogy felismernék Őt..." (1994. május 31.)

    2. "Elnyomóidat pedig ne tekintsd ellenségeknek, hanem olyan embereknek, akik szintén a családunkhoz tartoznak, ezért drágák nekünk, és imára van szükségük." (1994. november 9.)

  3. Működj együtt a helyi püspökkel. A Nyilatkozat püspökökhöz van címezve, és lelkipásztori útmutatónak szánták, amelyet a helyzetnek megfelelően alkalmaznak majd a hívők javára. A Kongregáció tiszteletben tartja a helyi püspökök szerepét, azzal hogy a "kérés" szót használja az "utasítás" vagy az "elvárás" helyett. A kongregáció két dolgot javasol a helyi püspököknek:

    (1) "hogy a híveik megfelelően informálva legyenek,"
    (2) "és hogy ne adjanak lehetőséget egyházmegyéikben az ő (Vassula) nézeteinek terjesztésére."


    1. "hogy híveik megfelelően informálva legyenek..." Ez a megfogalmazás minden jogot biztosít a helyi püspöknek, arra hogy hozáállását úgy alakítsa, ahogy a legmegfelelőbbnek látja. Amint Faustina nővér esetében is láttuk, II. János Pál, mint bíboros, és Krakkó érseke, elhatározta, hogy megvédi Faustinát, miután a vele kapcsolatos Nyilatkozat napvilágot látott. És ez sikerült is neki, rámutatva az írásaival kapcsolatos hibás értelmezésekre.

    2. "hogy ne adjanak lehetőséget egyházmegyéikben nézeteinek terjesztésére."

      1. Ez az utasítás nagyrészt az egyházi tulajdonra korlátozódik. A püspököknek minden joguk megvan arra, hogy meghatározzák mi történjen vagy ne történjen az egyház tulajdonában. Azok a püspökök, akik elhatározzák, hogy véghezviszik ezt a tiltó határozatot, befejezik az együttműködést a hívekkel.

      2. A könyvesboltok szabadon árulhatják a könyveket, a kiadók terjeszthetik azokat, konferenciákat tarthatnak semleges területen az üzenetekről, és a hívek teljesen szabadon olvashatnak bármit, amit Vassula írt.

  4. Kövesd a lelkiismeretedet. Mint katolikusoknak nem kérdéses, az Egyház felelőssége, hogy védje és őrizze a hithagyományt. Valóban, vannak bizonyos helyzetek amelyekben kötelesek vagyunk teljes felelősséggel válaszolni, vagyis külső engedelmességgel és belső helyesléssel, amint a tévedhetetlen állásfoglalások esetében, (A pápa nyilatkozik ex katedra, és az összes püspök mint Egyetemes Zsinat egységben van vele) és az Egyház Tanítóhivatalának végzése esetében.

    A Kongregáció vizsgálatai és fegyelmező intézkedései némileg különbözőek. Nem tévedhetetlenek, és nem visszafordíthatatlanok, amint azt láttuk. Abból a feltételezésből kiindulva, hogy a Lélek segíti és vezeti azokat, akiknek ez a tisztség adatott, a hívek általában engedelmességgel tartoznak "Azonban ez az engedelmesség nem történik és nem is történhet vakon és mechanikusan, mert egy felnőtt katolikusnak minden esetben joga és kötelezettsége meghozni a személyes döntését." (Art. "Teaching Authority in the Church" in the New Catholic Encyclopedia) Vannak esetek, amikor az engedelmesség megtagadható:


    1. Kivizsgálási eljárás alatt. Mivel a Vassulával kapcsolatos vizsgálat még kezdeti stádiumban van, teljesen szabadon követhetjük a párbeszédet és alakíthatjuk ki saját álláspontunkat;

    2. Komoly kétség esetén. "Bizonyos esetben, amikor nem a tévedhetelen tanítás hatalmával adott válaszról van szó valamilyen igazsággal kapcsolatban, ha valakinek komoly oka van gyanakodni, hogy bizonyos hitelvi tanítás hamis, az illető nem tartozik engedelmességgel belsőleg, hanem csupán külsőleg ..." (ibid. Art. "Teaching Authority in the Church");

    3. Egy szakértő ellenvéleménye. "Kivételesen a belső egyetértés kötelezettsége (engedelmesség) megszűnhet, ha egy alkalmas szakértő, mindenre kiterjedő tudományos vizsgálat után, arra a meggyőződésre jut, hogy a döntés tévedésen alapul." (Fundamentals of Dogma by Ludwig Ott, p. 10) Idézet Laurentin atya az Amikor Isten ad egy Jelet, c. könyvéből (42. old): "Vassula nem jelent semmiféle hitelvi problémát. Az ősi gyanakvás és a tekintélyromboló indulat kifogásai nem megalapozottak, feltéve, hogy valaki a szöveget a megfelelő szövegkörnyezetben vizsgálja, az egész üzenettel összefüggésben, az írásmagyarázat szabályainak megfelelően, és nem pedig a boszorkányüldözéshez alkalmazott módszerek szerint.

  5. Olvassuk az Igaz Élet Istenben üzenetet.. Urunk ezt mondta: "Azok a beszédek, amelyeket én szóltam nektek, Lélek és élet." (János 6:63) Bármilyen szó, amely Istentől való, legyen az akár a Szentírásban vagy magánkinyilatkoztatásban, magában hordozza Isten erejét- egy erőt, amely minket folyamatosan közelebb és közelebb visz Istenünkhöz. Ez történik, amikor valaki az ilyen szavakat nyitott elmével és nyitott szívvel olvassa. Tedd ezt, és meg fogod tapasztalni a Szentlélek működését életedben. "Boldog az az ember, aki kinyitja szívét Szentlelkemnek ... Szentlelkem ... nyíltan megmutatkozik az ártatlanok, a szegények és az egyszerűek előtt." (1992. október 5.)

    1. Az Igaz Élet Istenben közölt üzenetek egyedülállóak, rendkivűliek és nagyon különlegesek. Felfedik nekünk Jézus Szent Szívének legfennköltebb titkait, amelyeket a múltban elrejtettek, fenntartva a mi időnk számára. Ezek minden idők legfontosabb magánkinyilatkoztatásai. Amikor Szent Gertrúd egy röpke bepillantást nyerhetett ezekbe, elragadtatásba esett. "Olyan kimeríthetetlen kincset adtam, amely el volt rejtve az emberiség elől, és csak Gertrúd előtt fedtem fel. ... Ezt a kimeríthetetlen kincset Isten a ti időtökre tartotta fenn: a végső időkre." (1995. február 18.) "Új Szeretet Himnuszt írtam, hogy ... irántatok érzett örök szeretetemre emlékeztesselek benneteket." (1992. július 10.)

    2. Ezek az üzenetek azért is nagyon fontosak, mert bejelentik a Mi Urunk második eljövetelét, az azt megelőző események világos leírásával. Leírják az Egyház Nagy Megpróbáltatását (1993. március 17.), a Megtisztulás Napját (1989. február 20.) vagy a Figyelmeztetést (1987. október 30.), a Nagy Elpártolást (1988. augusztus 16.) vagy a Nagy Visszatérést (1988. március 13.), a Nagy Jelet (1996. március 20-25.), az Egyház Egységét (1991. május 2.). Az Új Pünkösdöt (1988. augusztus 9.), az Új Jeruzsálemet (1988. augusztus 17.), az Új Eget és Földet és még sok mást ..."Ez az isteni kinyilatkoztatás az utolsó figyelmeztetés." Szűz Mária. (1988. február 3.) "Aki most nem akarja meggyújtani lámpását, és nem használja, attól elfogják venni, és másnak adják." (1992. december 21.) "Azért jöttünk, hogy mindannyiotoknak felkináljuk a mi békénket, és felkészítsünk benneteket égi utazásotokra ..." (1992. április 20.) "Elérkezett a különválasztás ideje, itt van a leszámolás idje..." (1992. július 20.)

    3. Ezek az üzenetek alapvető jelentőségűek, mert felfedik Isten rejtett üdvözítő tervét mindannyiunk számára, akik ma élünk. Felfednek régóta megfejtetlen misztériumokat, és mutatják a belépési pontunkat, a részvételünk módját bennük. Lelkünk átistenülésének módját, életünket a Szentháromságban, és sors szabta helyünket. Megismerjük a Szent Szívet- a mi igazi otthonunkat, a Szentlélek működését életünkben, Istennek, az Atyának melegségét és gyengédségét, Jézus hűséges szeretetének végtelen intenzitását és a Két Szív misztériumát. "Íme magammal hoztam a szabadulás rejtett tervét." (1988. január 18.) "Ma még inkább kérem, mint azelőtt, hogy mindannyian ajánljátok fel magatokat és családotokat a mi két Szívünknek!" (1992. július 20.)

    4. És van még sok minden más is: az Istenben elrejtett mély titkok kinyilatkoztatása most történik, és csodálatos adományok és karizmák vannak jelen Vassulában, aki egy "jel" vagy "példa" arra, hogy Isten miként árasztja el kegyelemmel és vezeti mindazokat, akik nyitottak és odaszánják magukat Neki.

Imádkozom, hogy a Szenlélek vezesse a Kongregáció tagjait minden vizsgálatukban, mérlegelésükben és döntésükben. Különösen kérem, hogy ugyanaz a Szentlélek zárjon karjába mindnyájatokat, és vezessen győzedelmesen egy Igaz Életet élni Istenben.

Robert Hughes atya S.M., Apostolok Királynője Egyház, San Jose, California 95129. 1996. január 25.
(Készült az alkotószabadság alatt Scottsdale-ben, Arizona államban.)
Cikkek ugyanehhez a témához :
2. Megjegyzések a Nyilatkozathoz
3. HK: a Vassulával folytatott párbeszéd