2017. október 21. szombat
Kapcsolat |  Térkép oldal |  Keresd
Kezdőlap » Gyakran feltett kérdések » A Hittani Kongregáció válasza
Válasz a harmadik kérdésre: Zavar a Szentháromság Személyeit meghatározó kifejezésekben
Harmadik kérdés

Az Ön korábbi írásaiban, ahogy a Közlemény megállapítja, volt egyfajta zavar a Szentháromság Személyeit meghatározó kifejezésekben. Biztosak vagyunk abban, hogy Ön kötelezőnek érzi önmagára vonatkoztatva egyháza tanítását. Segítene nekünk megmagyarázni e kifejezéseket? A hit kérdéseivel foglalkozva talán hasznos lenne a hivatalos katekizmus kifejezéseit használnunk, hogy ne zavarjuk meg az Igaz Élet Istenben üzenet olvasóinak lelkét.

Válasz

Megpróbálom a lehető legjobban kifejteni a nyelvi kétségeket, emlékeztetve Önt arra, hogy nem vagyok teológus, aki szakszerű módon tudja magát kifejezni, aki felsőbb helyekről kap hivatalosan elfogadott kifejezéseket. Természetes, hogy az Úr oly módon fejezte ki magát, hogy megértsem, és alkalmazkodott hozzám, hogy elérjen. Velem nem a skolasztikus teológia nyelvén beszél, mint ahogy akkor sem úgy beszélt, amikor a Földön volt, és így szólt: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), és Szent Pál sem úgy beszélt, amikor ezt írta: „Az Úr ugyanis Lélek” (2Kor 3,17). Bernadette-tel Lourdes-ban Szűz Mária a helyi tájszólásban beszélt, ami nem a hivatalos francia nyelv. Megtudtam, hogy még a Szentírás sugalmazott könyveiben is észrevehető különbség van Szent Lukács kifinomult és Szent Márk egyszerű görög nyelvezete között. Sziénai Szent Katalin egyszer így szólt az Úrhoz: „Te vagy az én Teremtőm, örök Szentháromság, és én a Te teremtményed. Fiad Vérében tettél engem új teremtéssé.” (Sziénai Szent Katalin: Dialógusok 167.) Krisztust a Szentháromság Fiának nevezni tévedésnek hangzik, de igyekszünk ezt a részt a lehető legjobb értelemben fogadni...

Így tehát teljesen érthető, ha kezdetben Krisztus inkább az én szókincsemet használta, mint valamely teológusét. Előfordult, hogy Istenről szerzett tapasztalatom alapján fejeztem ki magam, azt mondtam ki, amit éreztem, és olyan kifejezésekkel, amelyek maguktól adódtak annak megfontolása nélkül, hogy mások hogyan értik meg, vagy talán félre is értik. Így is éppen elég nehéznek tűnt számomra az isteni misztériumok kifejezése, és még nehezebb volt úgy kifejezni ezeket az isteni misztériumokat, hogy megegyezzenek a hagyományos nyelvezettel. Ezzel szemben a teológusok olyan kifejezéseket használnak, amelyek évszázados viták alatt csiszolódtak ki.

Nem tudom pontosan, hogy a kérdés a korábbi írások melyik részére utal, talán arra, amikor Krisztust „Atya” névvel illeti. Krisztus az Atya Fia. A kinyilatkoztatás e részében az írások nem utalnak ontológiai vagy tanbeli módon Krisztus Személyére. Ez inkább szeretetteljes és atyai nyelvezet, ugyanaz, amit Jézus használt apostolait megszólítva: „Gyermekeim...” (Jn 13,33). Már Izajás is úgy írta le a Messiást, mint aki „Csodálatos, Tanácsadó, Erős, Isten, Örök Atya” (vö. Iz 9,5).

A kezdetektől fogva sohasem tévesztettem össze egymással az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Krisztus jelenléte (magatartása) velem kapcsolatban át volt hatva az atyai szeretetettől. Az egyik részben azért neveztem Jézust „Atyának”, mert atyaian beszélt velem. Mint amikor az apák valamit türelmesen tanítanak vagy magyaráznak gyermekeiknek növekedésük és fejlődésük érdekében. Íme egy példa Krisztus szavai közül: „Növekedj lélekben, Vassula, növekedj, mert a te feladatod, hogy minden üzenetet továbbíts, amelyet Én és Atyám adunk neked. A Bölcsesség tanítani fog téged.” Erre így válaszoltam: „Igen, Atyám!” Jézus így szólt: „Olyan jó hallanom, hogy Atyának nevezel! Vágytam arra, hogy ajkadról halljam e szót: Atya.” (1987. február 16.) Jézus Szent Nevének litániája Jézust „a jövő élet Atyjának” nevezi. A pünkösdi mise szekvenciája a Szentlelket „a szegények Atyjának” nevezi.

További példaként Szent Simeont, a teológust választottam, aki igen kedves és fontos személy a mi ortodox hagyományunkban. Ő ezt mondja: „Azok számára, akiket elválasztottak (az anyatejtől), Ő (Krisztus) a szerető Atya szerepét játssza, aki őrködik gyermekei növekedése és fejlődése felett.” (Teológiai és erkölcsi értekezések 4. 269-270.)[1]

Az Ön kritikája esetleg egy bizonyos üzenetre vonatkozik a kezdeti időkből, amikor az Úr a Szentháromság egységére akart tanítani engem. Az üzenet, amely szóba jöhet, így szól: „Én vagyok az Atya és a Fiú, most már érted? Egy vagyok. Minden vagyok az Egyben.” (1987. március 2.). Urunk itt meg akarta értetni velem a Szentháromság tökéletes és ontológiai egységét; hogy a három isteni Személy elválaszthatatlan és természetben tökéletesen egy. Ahogy Szent Simeon mondja 45. Himnuszában: „Három az egyben és egy a Háromban… Hogyan tudhattam volna, Uram, hogy ilyen Istenem van, aki Mester és Védelmező, Atya, Testvér és Király… ?” (7-21) Idővel valamennyi nem hivatalos meghatározás kikristályosodott, így ha valakiben okoztak is zavart, később világossá váltak.

Ne feledjük, mit mondott egykor XIV. Benedek pápa az egyházatyák és szentek írásaiban megkérdőjelezhető fejezetekről:

…amit elmondtak, azt a lehető legjobb értelemben kell fogadni… a szöveg homályos pontjait másképpen is ki kell fejteni világosabb szövegek segítségével… a szerző gondolatát ne egy kiragadott mondatból, hanem az egész mű szövegkörnyezetéből igyekezzünk megérteni; jóakaratnak kell a szigorúsághoz kapcsolódnia; ha valamivel nem értünk egyet, a kritikát nem az elvek alapján kell megfogalmazni, hanem a tan valószínűsége szerint.” (Az Index bevezetésének konstitúciója)

Az egyik legkorábbi üzenetben elmondom, hogy Jézus arra kért, „rajzoljam le, milyen a Szentháromság”. Leírom, hogy a fény látomásában részesülök. Akkor kilép belőle egy fény, azután egy másik, és hárman lesznek. Ezt így magyaráztam: „Amikor a Fiú az Atyában van, akkor Ők egy. A Szentháromság EGY és ugyanolyan. Lehetnek hárman, de mindhárom eggyé is lehet. Az eredmény: egyetlen Isten.” (1987. november 24.) Ez a magyarázat, ahogy később megtudtam, olyan hasonlatot használ fel, ami a niceai hitvalláshoz vezet vissza, amely kijelentette: a Fiú az Atyától származik „mint világosság a világosságtól.” Ez a kép azóta klasszikussá vált a keresztény gondolkodásban. Simeon, a teológus például így ír: „...az Egy, aki kezdetben volt, minden idők előtt, az Atya szülötte, és a Lélekkel Isten és Ige, háromszoros az egységben, de egy világosság a Háromban.” (12.Himnusz, 14-18.)

Isten, az Atya is beszél esetenként, és minden olvasó előtt nyilvánvaló, aki ismeri a Szentírást, hogy valóban az Atya az, aki beszél, mivel ilyeneket mond: „Fiam, Jézus” stb. Előfordulhat azonban, hogy ugyanazon a napon Jézus többször is hív, hogy folytassam az üzenetet, és újból szól hozzám. Az olvasó, aki ismeri a Szentírást, megérti, hogy Krisztus beszél, mert Sebeiről vagy Keresztjéről van szó. Azokban az üzenetekben, amelyekben például az Atya kezd beszélni, majd később a Fiú veszi át a szót, általában megtalálható az erre utaló „később” jelölés. Ha nem tettem ki a jelölést az olvasó segítségére, az azért történt, mert számomra nyilvánvaló volt az elhangzott szavakból, hogy éppen ki beszélt. Ezért úgy hagytam, ahogy volt. A sok ezer olvasótól még sohasem kaptam olyan levelet, amelyben erről kérnek felvilágosítást, és senki sem mondta, hogy összetévesztette a Személyeket. Csupán két pap az Egyesült Államokban értelmezte helytelenül az üzeneteket a Személyek szempontjából. Nézeteiket folyóiratokban közlik újból és újból anélkül, hogy valaha találkoztak volna velem.

Az Igaz Élet Istenben üzenetek egyik fejezetében így szól Krisztus: „Én vagyok a Szentháromság.” Itt Krisztus azonosítja magát a Szentháromság isteni természetével, ami Egy. Krisztus egy a Háromságból. Krisztus, mint istenség beszél, mivel egy a természetük, amit a három Személy közül mindegyik közöl.

Az IÉI üzenet másik részében Krisztus így szólt: „Légy áldott, gyermekem, Én, a te Szent Atyád, szeretlek. Én vagyok a Szentháromság.” Majd hozzátette: „Helyesen ismerted fel.” Amikor Jézus azt mondta, hogy „...Én vagyok a te Szent Atyád...”, akkor „háromszoros” Jézust láttam, mint azokon az egy személyről készült sejtelmes képeken, amelyeken egy és mégis három személy látható, egyik a másikból lép elő, egymáshoz hasonlóak és mindhárom ugyanolyan. „Én vagyok a Szentháromság, mindhárom az Egyben.” (1988. április 11.) (Egyedüli, osztatlan, egylényegű.) Ha valaki csak az első állítást olvassa el, amit Jézusnak tulajdonítunk, akkor elgondolkozhat azon, hogy Jézus nem azonosítja-e magát az Atyával, majd az egész Szentháromsággal? De ha tovább olvassa, világossá válik, hogy nem teszi ezt.

Krisztus megpróbált engem a Szentháromság egységére megtanítani, hogy megtudjam, miként osztatlan a három Személy és miként teljesen egy. A Szentháromság egysége nem abból a tényből derül ki elsősorban, hogy a három Személy (mint az elválaszthatatlan barátok) osztatlan, hanem abból a tényből, hogy mindegyiküknek ugyanolyan isteni természete van, és csak egymáshoz való viszonyuk különbözteti meg Őket.

Az Igaz Élet Istenben üzenet egy másik részében Krisztus arra tanít, miként lehet a Szentháromságot felismerni mindegyikükben, mint az egy és ugyanolyan lényeget: „Ne féljetek, kicsinyeim, hiszen jóságos vagyok, Én vagyok a Magasságbeli. Bízzatok tehát, mert Atyátok karjaiban vagytok. Én, a Szentháromság Egy és ugyanolyan (lényeg) vagyok…” (1989. július 25.)

Annak érdekében, hogy ezt az ortodox egyház hagyományos módján fejezzük ki, célszerű ismét Basil Krivocheine Szent Simeonról írt könyvéhez fordulni. Abban ugyanis a szavak jobban kifejezik (a gondolatokat), mint az én fogalmazásomban. „Isten felülemelkedik a neveken. Ő Háromság, és mégis Egy, akinek egységét nem lehet kifejezni” (284. o.) Szent Simeon pedig így ír:

Bármilyen változatos nevekkel illetünk Téged, Te egyetlen lény vagy… Ez az egyetlen lény egyetlen természet három Személyben. Egy Istenség, egy Isten. Ez egyetlen Háromság, nem három lény. És az Egy mégis három a személyek szerint. Közös a természetük, az egyik természet összhangban van a másikkal, teljesen ugyanolyan a hatalmuk, ugyanolyan a lényegük, zavar nélkül egyesülten oly módon, ami meghaladja a mi értelmünket. És mégis különbözőek, különállók különválás nélkül, három az egyben és egy a háromban.” (45.Himnusz, 7-21.)

Az IÉI üzenet egy másik részében Krisztus isteni egységüket hangsúlyozza: „Én vagyok az, aki megment, Én vagyok a ti Megváltótok. Én vagyok a Szentháromság, mindhárom az Egyben. Én vagyok a Kegyelem Lelke...” (1989. július 28.).

Ebben a részben Jézus megmondta nekem, hogy Ő az Atyában van a Lélekkel együtt, és hasonlóképpen van az Atya és Ő a Lélekben. Ő, a Fiú most és mindenkor együtt örök az Atyában a Szentlélekkel együtt. Visszaemlékezhetünk Krisztus szavaira: „Az Isten lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.” (Jn 4,24) Nagyon fontosak Szent Pál szavai is: „Az Úr ugyanis Lélek: ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17)

Sohasem látjuk az Atyát különválasztva a Fiútól vagy a Lélektől, sem a Fiút különválasztva az Atyától és a Lélektől, és a Lélek sincs kizárva az Eggyel való közösségből, akitől származik. Ezt támasztja alá a következő kijelentés: „Én vagyok a Szentháromság, mindhárom az Egyben.” és más kijelentések az írásokban, amelyek ehhez hasonlóak. Az IÉI üzenet másik részében így magyaráztam: „A Fiú az Atyában van. Ők egy. A Szentháromság egy és ugyanaz: három Személy, de egyetlen Isten: egy és három” (1987. november 24.).

Különösen a következő két kijelentést szeretném megmagyarázni, amelyek gyakran előfordulnak az Igaz Élet Istenben üzenetekben. Krisztus mondja: „…legyetek egy, ahogy a Szentháromság Egy és Ugyanaz.” (1989. október 10.). Vagy egy másik kijelentésben: „Imádkozzatok, hogy nyájam éppúgy Egy legyen, ahogyan az Atya és én Egy és Ugyanaz vagyunk.” (1989. március 29.).

Itt kell megemlítenem egy igen fontos tényt. Amikor Krisztus az „ugyanaz” szót használja, az mást jelent, mint amit az olasz vagy a francia megfelelője. Szeretném hangsúlyozni, hogy a fordításoknak vannak gyenge pontjai, amelyekért nem vállalhatok felelősséget. Angolul, (ami az üzenetek eredeti nyelve) nem azt jelenti, hogy „ugyanaz a Személy”, hanem azt, hogy „egyenlő” a „lényeg egységében”.

Vannak részek, amelyekben viszont a Szentháromság beszél személyesen. De így is egyértelmű, például a következő részben: „Rémült kiáltásod áttört a mennyen, és eljutott a Szentháromság elé… Gyermekem!” Az Atya hangja örömmel visszhangzott az egész Mennyben. Majd a Fiú szólt: „Ó… most be fog térni Sebeimbe, enni fogja Testemet és inni fogja Véremet. Eljegyzem Magamnak, és Enyém lesz az örökkévalóságra. Felfedem előtte iránta való Szeretetemet, ajka attól kezdve Utánam fog szomjazni, és szíve lesz Fejem pihenőhelye.” Ezután azonnal a Szentlélek szólt: „És Én, a Szentlélek, leszállok rá, hogy felfedjem előtte az igazságot és mélységünket. Általa fogom a világot figyelmeztetni, hogy a szeretet a legnagyobb az adományok között.” Akkor a Szentháromság szólt: „Ünnepeljünk! Az egész Menny ünnepeljen!” (1990. december 22.).

A keresztény hit egyik legnagyobb misztériuma a Szentháromság misztériuma: a három Személy egysége mindegyikük különböző vonásaival együtt, és a köztük lévő kapcsolat. Az a tény, hogy a Szentháromság ilyen végtelen misztérium, ne riasszon el minket attól, hogy dicsőítsük csodáit és beszéljünk Róla, bár az emberi nyelv sohasem lesz képes kifejezni az „Egy és mégis Három” szépségét és nagyságát. Mert a Szentháromság misztériuma hitünknek annyira központi igazsága, hogy a hit más misztériumai fölött áll és megvilágosítja azokat. Erre igen világosan rámutat a Katolikus Egyház Katekizmusa:

A Szentháromság misztériuma hitünk és keresztény életünk központi misztériuma. Magának az Istennek a misztériuma. Hitünk minden más misztériumának forrása és fénye, amely a többit megvilágosítja. A hit igazságának hierarchiájában a leglényegesebb és a legalapvetőbb tanítás. Az egész üdvtörténet nem más, mint annak az útnak és azon eszközöknek a történelme, melyeken keresztül az egy és igaz Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek magát kinyilatkoztatja, kibékül és egyesül azokkal az emberekkel, akik bűneiktől megválnak.” (KEK. 234).
Cikkek ugyanehhez a témához :
2. Megjegyzések a Nyilatkozathoz
3. HK: a Vassulával folytatott párbeszéd