Ön ortodox vallású és gyakran buzdítja egyházának papjait és püspökeit, hogy ismerjék el a pápát és kössenek békét a római katolikus egyházzal. Sajnos ezért Önt nem látják szívesen bizonyos országokban, amelyekben az ortodox hívők vannak többségben. Miért vállalja Ön ezt a küldetést? Mi az Ön véleménye Róma püspökéről, és miképpen látja a keresztény egység jövőjét? Az Ön műveit olvasva némelykor az a benyomása az embernek, hogy Ön a két egyház felett áll anélkül, hogy elkötelezné magát valamelyikhez. Például úgy tűnik, hogy Ön a katolikus és az ortodox templomokban is részesül szentáldozásban, de házasságában az oikonomia szokását követi. Miként már említettem, ezek a megállapítások nem tekinthetők cenzúrának, minthogy egyáltalán nincs jogunk megítélni az Ön lelkiismeretét, de megértheti, hogy aggódunk katolikus követői miatt, akik az Ön példáját alapul véve abba a kísértésbe eshetnek, hogy ne vegyék komolyan saját egyházuk fegyelmét.

Okok, amelyek miatt elvállaltam az egység e művét.

Nem hiszem, hogy valaha is lett volna bennem annyi bátorság vagy buzgóság, hogy kiálljak az ortodoxok elé és megértessem velük, hogy az Úr kiengesztelődést kér tőlük, ha meg nem tapasztalom Urunk jelenlétét, és nehezen viseltem volna el az ellenvetéseket, a kritikát és az üldözést, amit tőlük kaptam. Amikor Isten először látogatott meg engem, teljesen össze voltam zavarodva, és attól féltem, hogy megtévesztés áldozata vagyok. Ez a bizonytalanság volt a legnagyobb kereszt számomra, mivel azelőtt soha nem hallottam, hogy Isten valóban kinyilváníthatja magát az embereknek a mi időnkben, és senkim sem volt, akit erről megkérdezhettem volna. Ezért igyekeztem küzdeni ellene, de az (isten)élmény nem akart elhagyni. Lassan, az idő múlásával megnyugodtam és bízni kezdtem abban, hogy mindez csakis Isten műve lehet, mert kezdtem benne észrevenni Isten kezét. Nem féltem többé szembenézni az ellenvetésekkel és a kritikával. Teljes bizalmam van az Úrban, hiszen hiányosságaimat Ő mindig kipótolja elégtelenségem ellenére, és az Ő műve mindig dicsőségesen végződik.

Ahogy az Úr egyik üzenetében mondja, nem könnyű feladat megszólítani a ortodox papokat, szerzeteseket és püspököket, hogy ismerjék el a pápát és őszintén engesztelődjenek ki a római katolikus egyházzal. Olyan ez, mintha erős sodrással szemben próbálnánk meg úszni. Mivel azonban láttam, hogy Urunk mennyire szenved megosztottságunk miatt, nem utasíthattam vissza kérését, hogy hordozzam ezt a keresztet. Ezért vállaltam el tehát ezt a küldetést, annak ellenére, hogy sok tűzön kellett (és kell most is) átkelnem.

Ön azt kérdezte: „Miért vállalja Ön ezt a küldetést?” Válaszom: Azért, mert Isten megszólított, én pedig hittem és válaszoltam Neki. Ezért akarom megtenni Isten akaratát. Krisztus első szavai közül az egyik így hangzott: „Melyik ház a fontosabb, a te házad vagy az én házam?” Azt válaszoltam, „a Te házad, Uram.” Ere így szólt: „Keltsd újból életre házamat, tedd széppé házamat és egyesítsd házamat!”

Az ortodox egyházi hierarchiából néhányan engem teljesen visszautasítanak[1], elsősorban azért, mert nem hisznek nekem, másodszor azért, mert nő vagyok, és harmadszor azért, mert a nők ne beszéljenek. Néhány szerzetes gyanakvással tekint rám mondván, hogy valószínűleg trójai faló vagyok, akit a pápa küldött és fizetett vagy uniátus vagyok. Sokan hallani sem akarnak kiengesztelődésről vagy ökumenizmusról. Eretnekségnek tartják, ha a római katolikusokkal együtt imádkozom. Ezért gondolják, hogy a két egyház felett állok anélkül, hogy valamelyikhez elkötelezném magam. Én teljesen elköteleztem magam Egyházamhoz, de az még nem eretnekség és nem bűn, ha ökumenikus módon élek és imádkozom más keresztényekkel azért, hogy az egység ügyét előmozdítsam. Az egység kulcsa, ahogy Urunk az írásokban rámutat, az alázat és a szeretet. Sokaknak nincs meg ez a kulcsa a különféle egyházakban. Az ortodox hívek közül, sőt az egyszerű papok vagy a távoli monostorban élő szerzetesek közül is sokan mind a mai napig eretneknek és veszélyesnek tartják a római katolikus egyházat. Születésük óta arra tanították őket, hogy ezt higgyék, és ez nem helyes. Mégis úgy gondolom, hogy merevségüket feloldhatja a bűnbánat és a hívek imája, a Szentlélek hatalma pedig meg fogja hajlítani őket. Összejöveteleinken a szíveknek ezért a megváltozásáért imádkozunk Istenhez.

Ez azonban nemcsak az ő „meghajlásuk” kérdése. Mindenkinek meg kell hajolnia alázatban és szeretetben. Valamennyi egyház tagjainak készen kellene állniuk, hogy meghaljanak saját énjüknek és merevségüknek, és akkor az alázaton és az igazsághoz való engedelmességükön keresztül fel fog ragyogni bennük Krisztus jelenléte. Hiszem, hogy az alázat e cselekedetei lemossák az egyházak múltbeli és jelenlegi hibáit, és létrejön az egység. Sohasem veszítem el reményemet, ezért közeledem az ortodoxokhoz és ezért térek mindig vissza hozzájuk, hogy tanúságot tegyek előttük. Tanúságtételeimben emlékeztetem őket Urunk szavaira: „…legyenek egy ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17:21). Az akadályok ellenére így alakult meg néhány ökumenikus imacsoport – tagjaik között ortodox papokkal – Athénban és Rodosz szigetén. Ezek az imacsoportok a rózsafüzér imádkozásával kezdik az összejövetelt, majd más imákat mondanak. Az ortodox hierarchiától a fent említett okok miatt azonban nemcsak visszautasítást kapok, hiszen az Úr szép számban adott nekem barátot is közülük.

Róma püspöke.

Az Úr látomást adott nekem három vasrúdról – amelyek a három nagy keresztény közösséget, a katolikus, az ortodox és a protestáns keresztényeket jelképezik –, felszólítván vezetőiket, hogy találkozzanak a meghajlás által, vagyis a találkozáshoz meg kelljen hajolniuk. Ez a rész arról a magatartásról szól, ami szükséges az egységhez, melyre azóta vágyódik az Úr, hogy így imádkozott Atyjához: „...hogy mindnyájan legyenek egy.” Az egyházak vezetői azonban nem tartanak igényt arra, hogy az egységről ontológiai szinten beszéljenek. Azt állítják, hogy nincs közöttük olyan nagy különbség, hiszen a különböző keresztény csoportok megőrizték az igazságot, amit Krisztus adományozott Egyházának. Véleményem szerint nem igaz, hogy pánkeresztény egységtörekvést foglal magában az, ha a keresztény testvéreket felszólítják az alázat gyakorlására, és hogy az egységet az igazság alkuba bocsátásával (a kereskedéshez hasonló adásvétellel) kellene előbbre vinni, ami az igazság megváltoztatásához és viszonylagosságához vezetne. Ellenkezőleg, gyakran beszéltem arról, hogy milyen fontos hűségesnek lenni az igazsághoz, és beszédeimnél is jobban rámutat erre az üzenet, ami nem más, mint felszólítás az igazságot, az Evangéliumot és Krisztus egyetlen Kinyilatkoztatását követő életre, ahogy fentebb kifejtettem. Az írások sok figyelmeztetést foglalnak magukban egészen odáig, hogy a „hamis ökumenizmust” mint trójai falovat ábrázolják, amely Krisztusról élettelen képet ad:

Az egységről szóló üzenetek közül több is együtt tárgyalja az ökumenizmus két lényeges szempontját: azt a lelki magatartást, ami magában foglalja a többi keresztény testvér iránt tanúsított alázatot és szeretetet, valamint Krisztus igazságának megalkuvást nem tűrő keresését. Például az a rész, amelyben Szűz Mária beszél az egység mibenlétéről:

Ugyanebben a részben Jézus az igazságról beszél: „Mindhalálig védelmezd az igazságot!. Időről időre bántalmazni fognak, de csak olyan mértékben fogom megengedni, hogy lelked tiszta és készséges maradjon.” (E téma ismétlése: 1992. június 5., 1997. szeptember 25., 1998. június 22. stb.)

Találkoztam néhányszor – az Egyesült Államokban, Hollandiában és különösen Svájcban – a katolikus klérus olyan tagjaival, akik igen liberálisak és pápaellenesek voltak. Meg kellett védenem Péter székét és el kellett magyaráznom, valamint Jézus hatalmat sugárzó üzenetein keresztül rámutatnom, hogy mennyire összezavarodott a gondolkodásuk. Beszédem végén e papok közül sokan odajöttek hozzám, és elmondták, milyen értékesek számukra e megvilágosítások. Volt közöttük mégis egy vagy kettő, aki nem értett egyet velem, mondván, hogy katolikusabb vagyok a katolikusoknál… Bár az üzenetekben sok rész szól az egyházak között lévő egységről, de ugyanannyi szól kifejezetten a katolikus papokhoz, akik a pápa ellen lázadnak, hogy visszavezesse őket a pápa iránti hűséghez. Íme, egy korai példa:

Egy másik rész, amely az eljövendő egységről beszél, még világosabban mondja:

Más üzenetek úgy beszélnek a pápáról, mint Krisztus helyetteséről vagy az Egyház kormányzójáról:

More references in
1989. június 1.,
1990. március 2.,
1990. október 10.,
1991. március 18.,
1993. április 20.,
1993. december 20.,
1996. április 15.,
1996. október 22.,
1996. december 20.).

Az írások nem tartalmaznak utalásokat arra vonatkozóan, hogy milyen lesz a viszony Péter szerepe és a különböző pátriárkák szerepe között, és ezért nem tudok erről beszélni. Tudom azonban, hogy a pápa az „Ut unum sint” kezdetű enciklikájában erről szóló vitát kezdeményez:

Ugyanez az enciklika megerősíti, hogy mennyire szükséges a Kelet és a Nyugat újraegyesülése, megengedve különbségeket a két közösség között, amelyek azonban teljes egységben vannak:

Bár az írások Kelet és Nyugat viszonyában nem beszélnek szerkezeti kérdésekről, igen sok az utalás a keleti egyház fontosságára. A későbbi üzenetekben általuk egyesül Péter szerepének megalkuvás nélkül való hangsúlyozása azzal a gondolattal, hogy a lelki megújulást valóban sugallhatná a keleti egyház. Ezáltal válik még nyilvánvalóbbá, hogy Krisztus Testének miért kell mindkét fél tüdejével – az Egyház nyugati és keleti jelenlétével – lélegeznie.

És íme egy másik hasonló üzenet:

A következő üzenet Kelet szerepéről beszél, amint Krisztus, Testét egyesítve újból eggyé teszi a két házat:

Ez az üzenet nem vesz el semmit Péter szerepéből és tekintélyéből, hanem rávilágít annak fontosságára, hogy azért kell egyesülnie Krisztus Teste keleti és nyugati részének, hogy higgyen a világ.

A keresztény egység jövője.

Bár az üzenet megerősíti Péternek, Róma püspökének elsőségét, amit ismerünk az ortodox és a katolikus hagyományból, nem beszél a hatáskör kérdéséről. Arra nem kaptam felszólítást, hogy erről beszéljek, ezért tartózkodom tőle.

Isten felszólított, hogy hangsúlyozzam a pápa szerepének fontosságát, védjem meg székét és figyelmeztessem mindazokat, akik vele szemben engedetlenségre hajlanak, lázadnak ellene, valamint mozdítsam elő és erősítsem meg az egység belső szerkezetét. Az a feladatom, hogy az egységet elsődlegesen lelki síkon közelítsem meg. Az üzenet egységre szólít intra nos és extra nos (közöttünk és rajtunk kívül), felszólít az egység lelki hatóerejének erősítésére az egyes egyházakban és azok között is.

Nem tudom, milyen lesz az egyesült Egyház felépítése, mivel az Úrnak úgy tetszett, hogy ne beszéljen erről, és nem kegyeskedett nekem világosságot adni ebben, de azt hiszem, hogy lelki úton fog bekövetkezni. A különböző ökumenikus találkozókon az Úr kegyesen előre megízleltette velem az eljövendő egység kegyelmét.

2000 márciusában az Úr megengedte imacsoportunknak, hogy az Ő szülőföldjén, Betlehemben találkozzunk. Négyszázötvenen jöttek közelből és távolból. Igen, több mint ötvenöt országból és tizenkét különböző egyházból érkeztek a résztvevők a béke és az egység nemzetközi imatalálkozójára. Egyetlen családként gyűltünk össze. Hetvenöt pap volt velünk, szintén tizenkét különböző egyházból, de voltak papok a Szentföldről is, akik hallottak az imatalálkozóról és csatlakoztak hozzánk. Ezt az ökumenikus eseményt néhány zsidó és palesztin ember szervezte meg, akiket megérintett az Igaz Élet Istenben üzenet. Hittek Krisztus feltámadásában, napjainkra vonatkozó megmentő tervében, és önként vállalkoztak arra, hogy megszervezik ezt a találkozót. Ismeretes, hogy napjainkban a palesztinok és a zsidók miként harcolnak egymás ellen. Az ő kiengesztelődésük a Szentlélek hatalmának a jele, aki segített a két nemzetnek, hogy a béketalálkozóért közösen munkálkodjanak a megosztott keresztények között. Ahogy a Szentírás mondja: Amikor a békeszerzők a békéért dolgoznak, olyan magot vetnek el, amely szentségben fog termést hozni.” (vö. Jak 3,18). Ez mindannyiunknak szól.

Megéltük és előre megízleltük, milyen lesz majd az egység a keresztények között. Meghallgattuk a különböző egyházak papjainak előadását az egységről. Úgy beszéltek, mintha egy hangon és egy lélekből szólnának. Beszédeik alatt mindannyian nagy vágyat éreztünk arra, hogy egyek legyünk. Láttuk és megfigyeltük a laikusok és a papok szomjúságát az egységre. Ugyanakkor azt is éreztük, mekkora külső sebeket ejtett megosztottságunk Krisztus Misztikus Testén.

Szinte mindannyian belefáradtunk ebbe a megosztottságba, mert nem egyezik Urunk szeretettörvényével. Krisztus még ennél is fáradtabb, látva megosztottságunkat. A találkozón résztvevő nemzetek képviselőinek derűje és a keresztények teljes egysége mellett felhangzó örömkiáltásai bizonyították, hogy ez a megosztottság nemcsak bűn, hanem egyben tanúságtétel is az egység ellen. A legnagyobb bűn az egység ellen azonban az, hogy húsvét dátumai nem egyeznek. Milyen jó lesz, ha mindannyian egy hangon és ugyanazon a napon együtt kiáltjuk: „Christos anesti!” Ha majd mindannyian így imádkozunk: „Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is...” Jézus Krisztus saját Vére árán egyesített minket, hogyan tagadhatjuk meg mi ezt az egységet? „Ő a mi békességünk, aki a két népet egyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette.” (Ef 2,14-15) Miképpen mondhatunk „nemet” Istennek, ha azt akarja, hogy egyesüljünk? Talán azért, mert megkeményedett a szívünk? Elfelejtettük talán a Szentatya szavait: „Sokkal több bennünk az, ami összeköt, mint ami szétválaszt.” Irányítsuk tehát figyelmünket mindarra, ami összeköt, és használjuk a teljes egységhez vezető út egyengetésére!

Az Eucharisztia és a szentáldozás.

A Katolikus Egyház Katekizmusában Szent Ágostonra hivatkozva a következőket olvashatjuk az Eucharisztiáról:

Az Úr sürget, hogy engesztelődjünk ki és egyesüljünk. Ahogy egy ismert katolikus bíboros mondta New York-i ortodox pap barátomnak, aki részt vett a bíboros miséjén Rómában: „Az én meggyőződésem is az, hogy kell lennie olyan lehetőségnek, hogy a katolikusok és az ortodoxok ismét egységben legyenek az Úr asztala körül, minthogy ugyanazokban a szentségekben részesülnek, és tulajdonképpen ugyanaz a hitük, bár egymástól eltérő hitbeli kifejezésekbe és istentiszteleti formákba van öltöztetve.” Urunk lángoló szeretetéből megtapasztaltam kívánsága mélységét Teste teljes egységével kapcsolatban, és azt hiszem, nagyon fáj Neki szeretetünk és egységünk hiánya. Ezért nincs forróbb kívánságom, mint újból egyesülve látni Testét, és azt gondolom, hogy nekünk, keresztényeknek, ha valójában szeretjük Jézus Krisztust, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy Krisztus Testének szétválasztott tagjai kiengesztelődjenek egymással.

Ugyanakkor tudom, hogy ez az egység nem fog könnyen létrejönni, hanem csak Urunk csodája által. Nekünk azonban mindent meg kell tennünk, amit az egység előmozdításáért megtehetünk. Jézus megígérte, hogy meg fogja adni nekünk azt az egységet, ami a Szentlélek műve lesz, mert ahogy egyszer még 1992-ben mondtam, olyan gyorsan fog bekövetkezni, mint a berlini fal leomlása: „Az Irgalom és az Igazságosság olyan csodákat művel, amilyenek azelőtt sohasem történtek nemzedékeken keresztül… és úgy virrad rátok az Egység, mint a Hajnal, és olyan hirtelen, mint a kommunizmus bukása. Istentől jön, és a nemzetek úgy emlegetik majd, mint a Nagy Csodát, mint történelmetek Áldott Napját.” (1990. január 10.)

Krisztus Egyháza egy abban az értelemben, ahogy Krisztus egy és csak egyetlen Szent Teste van. Az Egyház népe az, ami megosztott. Ha a keresztények képesek felülemelkedni azokon az akadályokon, amelyek elválasztják őket, és amelyek a Szentírás szerint meghiúsítják a hit, a szeretet és Isten imádásának megvalósulását közöttünk, akkor az Atya meg fogja hallgatni Isteni Fia egykor elmondott imáját: „Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is egy mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21).

E kegyelemre várakozva követem a jelenlegi helyzetben érvényes elveket, és meggyőződésem, hogy nem sértem meg egyik egyház tagjainak a lelkiismeretét sem. A 2. kérdésben továbbá ez áll: „Az Ön műveit olvasva némelykor az a benyomása az embernek, hogy Ön a két egyház felett áll anélkül, hogy elkötelezné magát valamelyikhez.” Írásaim nem adnak okot arra, hogy az olvasó azt gondolja, én mindkét egyház felett állok. Ahogy Ön is írja, ez inkább a gyakorlatban van így.

Ami hitem gyakorlását illeti, ortodox vallású vagyok, és teljesen elköteleztem magamat Egyházamhoz. Amennyiben van a közelben ortodox templom, sohasem mulasztom el a vasárnapi szentmisét, kivéve, amikor nincs templom a közelben, mint például Dakkában, Bangladesben, ahol azelőtt éltem. Mielőtt Rómába jöttem, ahol most lakom, tizenegy évig éltem Svájcban. Minden vasárnap elmentem ortodox templomunkba, és erre Lausanne ortodox papja, Alexander Iossifides a tanúm, valamint a hívek a templomban, akik rendszeresen láttak, kivéve persze, ha utaztam. Külföldi útjaim során, amikor olyan programot állítottak össze, amelyben tanúságot tettem, néha – és szeretném hangsúlyozni, hogy igen ritkán – előfordult, hogy amikor a helybeli katolikus pap vagy püspök, aki meghívott beszélni, nyilvános szentmisét mutatott be ugyanott, ahol beszéltem, velük maradtam a szentmise alatt, mivel az a program része volt, és akkor ott részesültem a szentáldozásban.

Itt, Rómában messze lakom a központtól, és igen messze az ortodox templomtól, amely Róma központjában van. Tre Fontanében van egy szláv orthodox templom, ahová járok, de nem értem a nyelvüket. olykor Mivel időm felét otthonomtól távol töltöm - az Isteni Szeretet Szűzanyja kegyhelyen járulok szentáldozáshoz, amely három kilométer távolságra van tőlünk. Azt hiszem, hogy a II. Vatikáni Zsinat ezt megengedi nekem, hiszen a Katolikus Egyház Katekizmusa ismételten kimondja: „Bizonyos közösség in sacris, tehát az Eucharisztiában is nemcsak lehetséges, hanem ajánlatos kedvező körülmények közepette és egyházi jóváhagyással.” (KEK 1399)

Az Orientalium Ecclesiarum c. határozatában a II. Vatikáni Zsinat kimondja: „Az említett elvek alapján szabad kiszolgáltatni a bűnbánat szentségét, az oltáriszentséget és a betegek kenetét azoknak a keletieknek, akik jóhiszeműen élnek a katolikus egyháztól különválva, ha önként kérik, és kellőképp fel vannak készülve...”

A katolikus egyház kánonjoga szerint:

II. János Pál pápa „Ut unum sint” kezdetű enciklikájában folytatja ezeket a kijelentéseket az Orientalium Ecclesiarumra hivatkozva:

Ami a protestáns egyházakkal való kapcsolatot illeti, a probléma összetettebb. Sok protestáns neveltetésű ember, aki olvasta az IÉI üzenetet, szabad döntése szerint katolizált elsősorban az Eucharisztiával foglalkozó részek hatására. Az üzenetekben Jézus nem beszél a protestánsok szentségeinek érvényességéről, de ismételten arra biztatja őket, hogy szeressék Jézus Anyját, és ismerjék el Péter szerepét:

Egy másik üzenetben Krisztus elmarasztalja azokat a keresztényeket, akik nem látják meg az Eucharisztia misztériumának nagyságát és benne Krisztus Isteni Jelenlétét:

Házassági állapotom

Azzal kapcsolatban, hogy időnként római katolikus templomban járulok szentáldozáshoz, Ön ezt írja: „megértheti, hogy aggódunk katolikus követői miatt, akik az Ön példáját alapul véve, abba a kísértésbe eshetnek, hogy ne vegyék komolyan saját egyházuk fegyelmét.” A fent idézett Egyházi Törvénykönyv szerint teljes összhangban vagyok a katolikus egyház kánonjogával, tehát nem látok okot arra, hogy a katolikusok az én példám miatt ne vennék komolyan saját egyházuk fegyelmét.

Nem vagyok a válás híve, és nem kívánom a katolikusok között terjeszteni azt a felfogást, hogy meg kellene engedni az elváltak újraházasodását. Válásom és újabb polgári házasságkötésem még megtérésem előtt történt. Megtérésem után és az Igaz Élet Istenben üzenetek világosságában felismertem, hogy házassági állapotom rendezetlen. Bár rajtam kívül senki sem tudott erről a helyzetről, magam döntöttem a nyilvános bűnbánat mellett. Feltártam helyzetemet, holott valóban senki sem tudott róla. Tévedésemet felismerve, Lausanne-ban felkerestem egyházam elöljáróit, akik eljárás alá vontak, melynek során mindent rendeztek az ortodox vallás házassági szabályai szerint. Így olyan ortodox keresztény vagyok, aki más ortodoxokhoz hasonlóan békében van egyházával és annak rendelkezéseivel, és mint ilyennek meg van engedve, hogy részesüljek a Szentáldozásban saját egyházamban és a katolikus egyházban is, a fent említett elvek szerint. Semmilyen módon nem bírálom a katolikus egyház házassági szabályait. Tájékoztatásukra csatolom házasságlevelemet (1. sz. melléklet).